Szenzualitás és intellektualitás - Soós Nóra képei elé

Soós Nóra a harmincas festőgeneráció kiemelkedő alkotója, aki ugyan szorosan kapcsolódik a kortárs áramlatokhoz, mégis szuverén képi nyelvezetével autonóm helyet teremtett magának a művészet világában. A művész dinamikus kompozícióival, élénk színű vásznaival a figurális stílust képviseli, a sokarcú világ bemutatására, lefestésére vállalkozik. A festményeken a témahabzsolás boldogságát érezzük, de nemcsak a képi világok, vizuális rétegek épülnek egymásra, hanem a különböző gondolati síkok is. És éppen ettől lesznek többek Soós Nóra képei - nem egyszerűen a látványt kívánják visszaadni, hanem gondolkodásra szólítják fel a befogadót, egy olyan játékra invitálják, melyek célja maguknak a képeknek a megfejtése, az egyes gondolati rétegek felfejtése.

        Nóra a főiskola évei alatt találkozott ezzel a színes stílussal 1999-ben, Molnár Sándor tanítványaként. Azonban a mestere által képviselt túl színes és túl szisztematikus művészetet nem érezte sajátjának, így később Klimó Károlyhoz került, ahol igazán felszabadult. Ezekben az években expresszív képeket fest, melyek jórészt a gesztusfestészethez álltak közel. Nóra viszont hamar felismeri, hogy ez már egy lefutott stílus és, hogy igazából nem is passzol hozzá, viszont a csurgatás, a fröcskölés folyamata továbbra is érdeklődési területén belül marad. A művészt megragadja a műteremkosz, és el kezdi figyelni, hogy az alkotási terekben milyen felületek jöhetnek létre. Ekkor készíti el első assemblage munkáit, melyekben hétköznapi dolgokat “koszol” össze színes festékfoltokkal, személyes tárgyai befestékeződnek. Ebből az időből származik a Hommage à Joseph Kosuth alkotása is, mely az Egy és három szék parafrázisaként működik. Megszületnek a cipőket bemutató munkái is, melyek motívumai a mai napig visszatérnek Soós Nóra képein. Nóra, itt már Maurer Dóra tanítványaként cipőket fest és koszol be színes foltokkal, de e cipők sohasem a fő témái e festményeknek, mindig csak az apropót szolgáltatják. Az alkotásokon a képiség a lényeges, a figuralitás kapja a főszerepet. Diplomamunkáján azzal a problémával foglalkozik, hogy mikor képes a vonal színfolttá átalakulni: ezeken a munkákon az eddig jól körülhatárolható cipők elveszítik lényegiségüket, tárgyiasságukat és egy metamorfózison esnek át. Nóra művészete egy kissé absztrakttá válik és közel kerül a pop-arthoz.

           A főiskolai évek alatt készült munkák közül érdemes kiemelni a Reggeli Oldenburggal, Flagannel és az Arnolfini házaspárral című alkotását, amin már jól látszik, hogy a művész kiválóan képes reflektálni a művészeti hagyományokra, nagyszerűen használja fel és értelmezi át a rá nehezedő művészeti tradíciót. És ezen a festményen az is világossá válik, hogy Nóra nem enged könnyű befogadást a nézőnek, hanem játékra hívja, gondolkodásra szólítja fel.

           Egyik első önálló kiállítására 2005-ben kerül sor a Szombathelyi Képtárban, ahol Én-teriőr című sorozatával mutatkozik be. Az itt kiállításra kerülő képek kijelölik Soós Nóra útját: a művész megmarad a figuralitás mellett és maga mögött hagyja az absztrakciót. A pop-arthoz közeli képeken Soós Nóra mint művész, mint ember és mint nő tárul elénk, a vásznakon az alkotó mindennapi életét tárja ki a nyilvánosság felé. A festmények olyannyira közvetlenek és személyesek, hogy egyfajta vizuális naplóként is tekinthetünk rájuk: látjuk a művészt fogmosás, sminkelés, alvás közben, sőt cipői közepette is. Életem nyitott könyv című munkáján bepillantást enged abba a meghitt pillanatba is, ahogy párjával alszanak a közös ágyban. És éppen efféle mély személyességük folytán mutatnak túl ezek az alkotások a pop-art irányzatán, mert ugyan rengeteg tárgy jelenik meg e képeken, mégis ezek a dolgok a művész személyes szférájában helyezkednek el és nem a popkultúra területéről lettek kiszakítva. E személyes, intim világ feltárása során Soós Nóra megtalálja stílusát, egyéni hangját, képei pedig megerősödnek. Ezt bizonyítja az akkor elnyert Strabag Festészeti Díj is. E vásznakon is már erős a transzparencia, már itt is megjelennek a gondolati és vizuális rétegek egymásra halmozása, melyek azóta is Soós Nóra művészetének legfőbb jellemzői.

Kirakat sorozatán a személyes kérdések mellett a társadalmi problémák is el kezdik foglalkoztatni. A képeken a kirakat maga választja el a mindennapok valóságát és a reklámok illuzionisztikus világát: kint megtört, de mégis valódi emberek vágyakoznak a benti, tökéletesnek tűnő világ dolgai iránt, azonban e kirakat mögötti világ értékei nem valóságosak. E festmények rá akarnak döbbenteni arra, hogy a jelenségek nem egyértelműen pozitívak és felszólítják a befogadót, hogy a világ dolgait a megfelelő módon kezelje és értékelje.

 E vásznakon megjelenő könnyed irónia Soós Nóra többi sorozatán is direkt módon jelenik meg, néhol azonban fel is erősödik, ott, ahol az ábrázolt társadalmi problémák is súlyosabbá válnak. Így a hurrikánok sorozatán a könnyed ábrázolásmód mögött ott érezzük a fenyegetettséget, a romboló erőt is. Nóra már eleve ironikusnak tartja azt a tényt, hogy e pusztító természeti jelenségeket jól hangzó és bájos női nevekkel illetik. E groteszk tényt használja fel e sorozatához, így születnek meg az amerikai szimbólumokat idéző nagyméretű vásznai. A Vilma nevű hurrikán például Frédi asszonyaként manifesztálódik, amint kétségbeesve telefonál. Az erős kontúrokkal megjelenített figura mögött pedig ott látjuk a természeti katasztrófa nyomait, az autóroncsokat, az összeomlott házakat. Az Ophelia ábrázolásához a Hamlet karakterét veszi alapul és Millais képét parafrazálja. E sorozat részét képezik azok a képek is, melyek az amerikai tragédiákat elevenítik fel: a Nagy alma című alkotásán az előtérben maga a művész látható, miközben nyugodtan a gyümölcsbe harap, a háttérben azonban fenyegetően magaslanak a World Trade Center ikertornyai.

           A festőt több éve foglalkoztatja a játszma, a játékos megjelenítésének kérdése. A játék könnyedsége mögött azonban felsejlik az élet komolysága: a játékos a valóságot játssza, annak szabályait követi és aszerint cselekszik. Ezeken a képeken a művész maga újból és újból megjelenik, amint saját helyzetét, szerepét elemzi. Perspektivikus sakktábláin a fekete-fehér mezőkön sétáló figurák igazi hús-vér emberek, valódi gondokkal és rendkívül összetett személyiséggel. Ezek az alakok teljesen idegenként viselkednek, megszűnik közöttük mindenféle kapcsolat, sőt még a befogadóval sem lépnek kommunikációba, hiszen legtöbbször háttal állnak nekünk. A játszma/ az élet sikeressége nyilvánvalóan ezen alakok együttműködésétől függ, így mélyen elszomorító és fájó egymás iránti hidegségük. A sakktáblák mellett a francia kártyalapok is sokszor feltűnnek Nóra képein: a kártya ezeken az alkotásokon a szerencse szimbóluma, ugyanakkor a jóslás megtestesítője is, így egyszerre nőies és férfias motívum. Billiárdos vásznain a művész saját küzdelmei jelennek meg. E darabok az Ütköződés címet viselik, rajtuk a lökésre összpontosító, törékeny alak a golyókkal, az élet szimbólumaival kíván megküzdeni.

           A gömbök, kör alakú foltok Soós Nóra meghatározó motívumai, ilyen spontán foltokkal építi fel képei alapját. Eme akaratlan módon felvitt kör alakú foltokra kerül rá a többi réteg. A festmények megfestettsége mögött tehát mindig ott van egyfajta ösztönösség, mely sokszor befolyásolja magát a végső képet is. “Néha az a festészet inspirál, amit saját magam teremtek meg.” - állítja a művész.

           E gömbökkel dolgozik Buborék sorozatában is, ahol e játékos tevékenység közben ábrázolja önmagát, így ezeket a vásznakat akár a privát szférát újból visszahozó zsánerképeknek is tekinthetjük. A vidám, könnyed buborékfújás mögött azonban itt is megjelenik a fenyegetettség: a buborék nem véletlenül vanitas szimbólum, hiszen egy tünékeny, illuzionisztikus dologról van szó, így az elmúlásra emlékeztet.

           Nóra több képen is foglalkozik a keleti és a nyugati társadalom ellentétével. Buddha alakja már Titkos tanítás című Kirakat sorozatbeli képén is ott van, ahol demisztifikált anyagi tárgyként van jelen, de később több munkáján megjeleníti hétköznapi tárgyként, de mégis a keleti kultúra egyik meghatározó szimbólumaként. Játszma képein néha önmaga jelenik meg, amint jógapozícióban áll a táblán: a jóga itt a nyugodtságot, a lassúságot hivatott kifejezni, ami erős ellenpontot képez a nyugati világ rohanó és karrierközpontú társadalmával szemben. Felkészülés a hatalomátvételre nagyméretű tablóján is éppen ez a helyzet rajzolódik ki: a művész itt hívja fel a figyelmet arra, hogy minden küzdés lényegtelen, hiszen a dolgokat nem vagyunk képesek irányítani, ezért jobb, ha visszabújunk saját világunkba.

           A művész gyermekkori személyes tárgyait, játékait is képei részévé teszi: számos festményén találjuk meg a kelj fel Juliskákat, a Matrjoska babákat vagy a lemezárugyáros bicikliző majmot. Ezek a dolgok egyszerre jelennek meg a privát és a társadalmi szférában, hiszen annak ellenére, hogy Nóra személyes, emlékekkel teli játékait jelentik, mégiscsak egy átmeneti korszak, a 80-as évek ikonikus elemei. E tárgyak érdekessége, hogy giccsbe hajló bájuk mögött meghúzódik még egy réteg, mely sokkal fenyegetőbb, mint az édeskés felszín. A babák és a lemezárugyáros játékok szeme ugyanis óriásira van festve, ezáltal tekintetük meglehetősen groteszkké válik. E figyelő tekintet foglyul ejt és maga alá rendel, így a könnyed tartalom pillanatok alatt átfordul, amint észrevesszük e gyanakodó szemeket.

Az ikonikus lemezárugyáras játékkal a Pollock és a bicikliző majom című képen is találkozunk, ami párba állítható a Dripp hopp elnevezésű vászonnal. Az elsőn Pollockot magát látjuk, amint jól ismert pózában alkot. A másik darabon pedig maga Soós Nóra jelenik meg, az előző pozíció tükörképét felvéve. E pár segítségével rombolja le a művész a Pollock és a macho festészet körül lebegő illúziót és demisztifikálja a hősnek beállított festőt.

           Habár Soós Nóra művészetére a harsogóan erős színek és az élénk kontúrok jellemzőek Itthon? Otthon? sorozatán halványabb és kevésbé tiszta árnyalatokkal dolgozik. A visszafogott színek között megtört emberek jelennek meg, akik jórészt háttal állnak, a háttérben pedig ki-bejárkálnak a domesztikált állatok. Talán ezek Nóra legkevésbé optimista képei, itt már a felszínen sem jelenik meg a könnyed és felszabadult hangvétel.

    Soós Nóra művészete rendkívül összetett: a több réteg egymásra halmozása mind vizuálisan, mind intellektuálisan feladat elé állítják a befogadót. A nézőnek kell megtalálni a vastag kontúrok, az élénk színek, a könnyen érthető ábrák, a dekoratív felület mögött húzódó mondanivalót. A befogadói oldalnak is jelen kell lennie: fontos, hogy odafigyeljen, gondolkodjon, elmélyüljön, átéljen és átérezzen. Mert csak így képes feltárulni Soós Nóra képeinek igazi oldala...