Soós Nórát egy fél esztendőre sem lehet magára hagyni. Az ember azt gondolná, ismeri már a fiatal festő gondolatait, technikáját, módszerét, irányát, a maga módján igyekezett nyomon kísérni ezt a rövidségében is páratlanul sikeres pályát, feltárni minden állomását.

Egyszóval azt hiszi az ember, hogy nem érheti őt – e tekintetben legalábbis – komoly meglepetés. Erre, tessék, kiderül: dehogynem. Mikor az ember hátradől végre nyugodtan, hogy bőven képben van Soós Nórát illetően, hisz nem is olyan rég tekintette át a nagyszabású szombathelyi tárlatra készült új munkákat, megállapítva egyfelől, hogy a szerző mostanra végleg beterpeszkedett a falfelületnyi munkákba, vászonra kergetve mindent, mit létkörében észrevesz (önmagát, elsősorban, kedves foglalatosságai közben, aztán környezetét, lakáson belül és látótávolságnyira, kívül is). Megállapítva másfelől, hogy eljutott a saját maga által kifejlesztett – s mára szinte védjegyként használt – vonalas szerkesztés (azon keveseknek, kik még nem láttak soha Soós Nóra-képeket: e technika segítségével egyszerűen szólva két képet vásárolhatunk egy áráért, tudniillik a vonalas rétegek egymás alatt is el tudnak helyezkedni) végső lehetőségeihez – mostantól variálhatná vidáman önmagát, és mindenki elégedett volna.  

Na de, Soós Nóra nem volna az, aki, ha minden ily kiszámíthatóan történne körötte. Ezzel szemben most, első önálló pesti kiállításán (acb Galéria, Király utca 76.) megint csavart egyet (vagy kettőt) a történeten. Azon már meg sem igen lepődtem, hogy mind a húsz festmény erre az alkalomra készült, vadonatúj alkotás, de azon, hogy Soós Nórának elementáris humora van, azon bizony igen. Eddig ugyanis nem mutatta jelét. (Nem volt igény.) Igaz, annak se, hogy bármit is tudna a világ azon részéről, mely kívül esik műterme keretein. Most meg mindez itt van, nagy erőkkel. Marad a vonalas festés, a briliáns rajztudás, marad a merészen játékos szerkesztés is (figyeljék meg a nagyításokkal való játékot!), de jön  hozzá egy merész asszociációkon és verbális(!) humoron alapuló témaválasztás is. Sivatagi róka, hogy mást ne mondjunk, ahol nemcsak az ámerikai tankok jönnek (joggal), hanem (hipp-hopp) a Vuk is: ami így együtt, valljuk meg, igazán sokkszerű.  

A tanulság az: Soós Nórát havonta látni kell – nehogy megint lemaradjunk, mint szegény Irma a Vilma és a többiek című tárlatcímadó munkáról.